Életmód-iránytű

A bemutatkozásomnál írtam, hogy a paleo étrendet követem (jelenleg egyébként a nyers étrenddel vegyítve). Azóta több kérdést is kaptam azzal kapcsolatban, hogy mi lehet enni a paleóban és mit nem.

Találtam egy folyamatábrát a neten, aminek elkészítettem a magyar verzióját, azt hiszem, ez sok kérdést megválaszol.

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a paleo nem azt jelenti, hogy a kőkorszaki embert kell leutánozni, inkább csak bizonyos alapelvek követését jelenti. Az alábbi kérdések segíthetnek, ha elbizonytalanodnál, hogy valamit megegyél-e vagy sem:

A kőkorszaki ember felismerné? Az ételed legyen természetes formájában, ne legyen szükség címkére az összetevőkkel (ha mégis van rajta, olvasd el figyelmesen, lásd következő kérdés).

Tartalmaz rejtett összetevőket? A hozzáadott cukrot, ízesítést, adalékanyagokat jobb elkerülni.

Évek múlva is megehetnéd? A természetes ételek többsége hamar lebomlik. Kerüld el azokat az ételeket, amelyek évekig elállnának a polcon.

Forrás: http://www.primalbritain.co.uk/is-it-paleo/

Ha tetszett a poszt, csatlakozz az Életmód-iránytű közösséghez. Kattints ide.

Talán számodra is ismerős az az érzés, hogy tervezel valamit, elképzeled, ahogyan megvalósítod, aztán csak telnek a napok, hónapok, évek, és mégsem teszel semmit az ügy érdekében. Velem ez már többször megtörtént, és bevallom, ilyenkor még csalódottságot is éreztem, amiért "nem történnek meg a dolgok".

Brian Tracy blogját böngészve találtam egy bejegyzést, ami pont erről szólt, és úgy érzem, igencsak fején találta a szöget:

Nemrég tértem vissza Kínából, így igazán passzol, ha Konfuciuszt idézem: "Az ezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik."

Mark Twain pedig azt mondta: "Még ha jó úton is vagyunk, ha egy helyben állunk, akkor le fognak hagyni minket."

Az évek során arra jöttem rá, hogy a sikeres és az átlagos emberek közötti elsődleges különbség az, hogy a sikeres emberek akció-orientáltak. Eldöntik, hogy mit akarnak, kitűznek egy célt, aztán pedig megteszik az első lépést. Minden már ezután következik.

Miért van az, hogy olyan sokan gondolkodnak és álmodoznak és terveznek, és még remélik is, hogy ha pozitívan gondolkodnak és boldog képeket vizualizálnak, akkor az álmaik megvalósulnak - és aztán mégsem történik velük semmi?

A fő oka annak, hogy az emberek nem teszik meg az első lépést, az, hogy félnek a kudarctól. Félnek attól, hogy időt és pénzt veszítenek. Félnek attól, hogy elveszítik mások tiszteletét vagy szégyenbe kerülnek. Félnek a visszautasítástól és a kritikától, ha nem érik el a céljaikat. Sokakban annyi félelem van, hogy ez teljesen megbénítja őket és inkább jóval kevesebbel beérik, mint amire valójában képesek lennének.

Egyik barátom, Denis Waitley mondta, hogy "Akkor se tudnád a benned rejlő összes lehetőséget kihasználni, ha 100 életet élnél."

Hadd meséljek el egy igaz történetet. Amikor a Los Angeles-i nemzetközi repülőtérről elindultam a tokiói Narita repülőtérre, ami egy 10 órás repülőút, akkor tudtam, hogy a repülőgép az idő 99%-ában nem fogja tartani az irányt.

A tény az, hogy legyen szó rövid hosszú távokról, a repülőgépek az idő 99%-ában nem tartják az irányt. Ennek ellenére, amikor a gép felszállt Los Angeles-ben, akkor a kapitány így köszöntött minket: "Hölgyeim és uraim, üdvözlöm Önöket a fedélzeten. Délután 5:08-kor érkezünk meg Narita repülőtérre. Kellemes utazást!"

És micsoda meglepetés! A repülőgép egészen pontosan 5:08-kor ért földet, pedig az idő 99%-ában nem is tartotta az irányt.

Hogy lehetséges ez? Egyszerű. Azért, mert a különböző légáramlatok, időjárási események miatt a repülőgépnek folyamatosan korrigálnia kell az útvonalát. Ma már ez nagyrészt automatikusan történik, a pilóták pedig gondoskodnak róla, hogy ne történhessen hiba. Ennek ellenére az út nagy részében nem tartja az irányt a gép. Mit akarok ezzel mondani? Azt akarom mondani, hogy ha kitűzöl egy célt és megteszed az első lépést, akkor többnyire te se fogod tartani az irányt. Senki se fogja.

Mindegy, hogy mennyire vagy okos, tapasztalt, jól informált, mennyire alaposan tervezel előre, egész életedre jellemző lesz, hogy az idő nagy részében nem fogod tartani az irányt.

Az egész életünk iránymódosításokból áll. Kipróbálsz valamit, aztán kipróbálsz valami mást. Próbálkozások és hibázások mentén haladsz előre. Leesel, aztán újra összeszeded magad. Rossz irányba fordulsz, aztán vagy azt veszed észre, hogy lekerültél a célod felé vezető főútról, vagy azt, hogy zsákutcába kerültél.

Van egy török mondás, miszerint "Mindegy, hogy milyen régóta haladsz már rossz irányba, fordulj vissza."

Sose félj megtenni az első lépést a kudarc lehetősége miatt. Tudd előre, hogy sokszor fogsz hibázni, mielőtt eléred a célodat. A jó hír az, hogy minden kudarcból tanulsz valamit, ami nem csak abban segít, hogy elérd a célodat, hanem hogy ki is tarts mellette, ha elérted.

Valójában olyan, hogy kudarc, nem is létezik, csak visszajelzések vannak. Az átmeneti balsikereket, visszaeséseket, nehézségeket és csalódásokat információként kell kezelni, melyek olyan bölcsességeket és tanácsokat tartalmaznak, melyeket arra tudsz használni, hogy okosabb és hatékonyabb legyél, amikor megteszed a következő lépésedet.

A jó hír az, hogy bármi legyen is a célod, mindig eleget látsz előre ahhoz, hogy megtedd a következő lépést. És ha megteszel egy lépést, akkor máris eleget látsz, hogy megtegyed a következőt. Ha folyamatosan lépkedsz, mindig egy lépést megtéve egyszerre, forogva-fordulva utad során, akkor végül elérsz a célodhoz, néha egészen figyelemre méltó módon.

Légy tisztában azzal, hogy ki vagy és mit akarsz. Írd le a céljaidat és terveidet. Tedd fontossági sorrendbe a feladataidat. Aztán pedig tedd meg az első lépést.

Eredeti cikk: http://www.briantracy.com/blog/brians-words-of-wisdom/staying-on-course/

Ha tetszett a poszt, csatlakozz az Életmód-iránytű közösséghez. Kattints ide.

Ahogy ígértem, itt is a folytatás:

4. Rászoktál a cukorra

A búzához hasonlóan a cukornak is vannak olyan tulajdonságai, melyek miatt rá lehet szokni. Egy patkánykísérletekről szóló ismertetés szerint a rágcsálók elég hamar rászoknak a cukorra, még az is előfordul, hogy a kokain helyett azt választják. Bizonyíték van arra is, hogy ezek a tulajdonságok az emberre is hatással vannak. Ahogy a búza esetén is, a naltrexon itt is csökkentette a cukor jutalom-értékét az emberek számára. Ha blokkolják az agy opiát receptorait, akkor a cukor már nem jelent akkora jutalmat és nem alakul ki akkora sóvárgás utána.

Úgy tűnik, hogy a patkányok és az emberek egyaránt rá tudnak szokni a cukorra. Úgyhogy te, mivel emberből vagy, igen könnyen hozhatsz rossz döntéseket az édességek kapcsán, mert rájuk vagy szokva.

5. Stresszes állapotban vagy

Azzal valószínűleg mindenki tisztában van, hogy előfordul, hogy a stressz miatt eszünk. Az idült stressz kapcsolatba hozható az elhízottsággal és a túlevéssel, és eléggé biztos az is, hogy bizonyos ételek és tápanyagok iránt vágyakozást kelt bennünk. Például a cukor iránt. Az egyik legfőbb stressz hormon a kortizol, és olyan embereknél, akik a stresszre nagy mennyiségű kortizol kiválasztásával reagálnak, drámaian megnő az édességek iránti vágy - és ezek fogyasztása. Ezen kívül a stressz az ún. „komfort ételek” iránti vágyat is növeli, amelyeknek nagy a cukor- és zsírtartalma, méghozzá a grelin, az éhség hormon szintjének növekedése révén.

A stressz azonban só utáni vágyhoz is vezethet, valószínűleg azért, mert azok az adrenalin mirigyek, amelyek stressz hormonokat termelnek, egyúttal olyan hormonokat is termelnek, amelyek az elektrolit egyensúlyt felügyelik. És valóban, stressz hatására kívánhatunk több sót, ami, ahogy a korábbiakból kiderült, gyakran chips vagy hasonló rágcsálnivaló iránti vágyként jelenik meg.

6. Túl sokat edzel úgy, hogy a testednek nem adsz elég üzemanyagot

Az én általános szabályom szerint a keményítőt tartalmazó zöldségek, mint a gumósok és a burgonyafélék, valamint az édes gyümölcsök, választható élelmiszerek. Nincs rájuk szükséged, és a legtöbb ember, főleg, akik fogyni szeretnének, jobban is járnak nélkülük. Azonban igen finomak lehetnek, és ha az aktivitási szinted miatt nagyobb szénhidrát-bevitelre van szükséged, akkor eheted őket. Nincs ezzel gondom és ebben a helyzetben nem is találom őket problémásnak. Épp ellenkezőleg, ha esetleg cross fit edzéseket csinálsz vagy hetente akár 100-200 km-t is lefutsz, akkor jobb, ha eszel néhány gumós zöldséget vagy gyümölcsöt. Ha ezt nem teszed és nagyon alacsony szénhidrát-bevitel mellett fenntartod ezt a nyaktörő tempót, akkor szenvedni fogsz. És minden bizonnyal könnyen emészthető, finomított, feldolgozott szénhidrátokra fogsz vágyni. Ilyen a chips, a kenyér, a pizza, a tészta, vagy – hogy a személyes kedvencemet/ellenségemet mondjam régi "Krónikusan Kardiózó" napjaimból – a dobozos jégkrém.

A testednek pótolnia kell a glikogént, és ehhez szénhidrátra van szüksége. A glükoneogenezis (ez a glükóz újraképzése) csak egy darabig juttat el, ha a testedet a maximumig kihasználod. Ha keményen edzel, amivel kiüríted szervezetedből a glikogént és nem pótolod a primal étrendnek megfelelő keményítős forrásokból, akkor hamarosan édességre és gabonára fogsz vágyni.

7. Nem alszol eleget

Az alváshiányt már régen kapcsolatba hozták a túlevéssel és az elhízással. Először is azért, mert a kevés vagy a megszakított alvás a kortizol kiválasztásának megszakításához vezethet, ami – ahogy fentebb már írtam – kihatással van az étellel kapcsolatos választásaidra. A rossz alvás az inzulin-rezisztanciát is növeli, ami megváltoztatja, hogy hogyan dolgozzuk fel a makronutrienseket (különösen a szénhidrátokat) és ezáltal hajlamosabbá válunk a hízásra. És most egy friss tanulmány kimutatta, hogy egyetlen éjszaka alvás-megvonás azt eredményezi, hogy az emberek az ételt sokkal inkább jutalomnak érzik. Azok a páciensek, akik nem aludtak, több élvezetet kaptak az ételtől, több ételre vágytak és nagyobb éhségről számoltak be, mint azok a páciensek, akik aludtak. És ez egyetlen egy éjszaka volt. Csak gondolj bele, mit eredményezhet több nap, hét, esetleg az, ha évek telnek el kevés alvással.

Ha nem alszol eleget, akkor valószínűleg hajlamosabb leszel engedni a gyorskaják csábításának.

8. Félelem a szociális izolálódástól

A csoportnyomás nem csak a tinédzserekre jellemző, akik az iskola háta mögött füveznek. Megtörténhet veled is egy szülinapi bulin, irodai rendezvényen vagy nyaralás során is. Itt, ha ételt szolgálnak fel, az általában a társaság, nyilvánosság előtt történik, és az, aki máskor visszautasítaná a kínált ételt, úgy érzi, nyomás alatt van, ezért elfogadja. Próbálnád azt mondani, hogy „köszönöm, nem kérek”, de úgy érzed, mintha a többiek ítélkező pillantásokat váltanának egymással, az amatőr szakács megbántódna, vagy épp azon aggódsz, hogy majd „egészség-bolondnak” tartanak (mintha ez olyan szörnyűség lenne), úgyhogy inkább elfogadod azt a szelet tortát. Tudod, mi történt legutóbb, amikor engedtél a nyomásnak. Élénken emlékszel még arra a rossz érzésre, ami elfogott. És mégis, megeszed.

Miért?

Az egyik magyarázat az lehet, hogy a társadalmi visszautasítást – még akkor is, ha csak elképzelt – fizikai fájdalomként tudjuk megélni. Ennek a kiderítésére a kutatók a kísérletben résztvevők agyát figyelték meg, miközben egy virtuális kidobósdit játszattak velük, melynek során egymás után zárták ki őket a játékból. Végül minden résztvevőt kizártak a játékból. Azt figyelték meg, hogy akkor is, amikor más játékosok akadályozták meg, hogy egy játékos részt vegyen a játékban, és akkor is, amikor enyhítő körülmények akadályozták meg a játékosokat a részvételben, jelentős aktivitás volt tapasztalható az elülső homloklebenyben (ACC), az agynak abban a részében, amelyik egyfajta „idegi riasztórendszerként” vagy „konfliktus-ellenőrként” működik. Amikor „valami rossz”, akkor ez a rész bekapcsol. A fizikai fájdalom kihat az ACC-re, de az ACC maga nem vesz részt a fájdalom fizikai érzetében. A lelki fájdalomhoz van köze.

A fájdalom negatív érzés. Ha a múltban álltál már ellen ilyen kínálgatásnak és emiatt a csoportból kizártnak, elutasítottnak érezted magad, akkor lehet, hogy ez arra kondicionált, hogy legközelebb már elfogadd, amivel kínálnak, hogy elkerüld ezt a kizártságot, és hogy elkerüld ezt a lelki fájdalomérzetet.

Van, ami ebből ismerősen hangzott? Amikor étellel kapcsolatban rossz döntéseket hozol, jusson eszedbe, hogy összetett lények vagyunk és a cselekedeteinknek többféle oka van. Ezeknek a tényezőknek valamelyike, vagy akár mind közrejátszhat egy bizony félrelépésedben. Talán azért ettél annyi tortát a buliban, mert nagyon erős társadalmi nyomást éreztél, és mert túl sokat futottál, túledzetted magad, a kortizol szinted magas volt, a vércukrod alacsony, és cukorra vágytál. A listából bármelyik lehetett az oka (és akár még olyasmi is, ami nem szerepel a listán).

Tehát, bár a döntés továbbra is a tiéd, talán segítségedre lesz, ha megérted, hogy nagyon sok tényező van rád kihatással. Ezek nem kifogások, ezektől nem múlik el a felelősséged, de megmutatják, hogy mi lehet a háttérben. Remélhetőleg az, ha megérted, miért hozol a józan belátásod ellenére is rossz döntéseket, segíteni fog abban, hogy a következő ilyen alkalommal magad felé tudd billenteni a mérleget.

Eredeti bejegyzés: http://www.marksdailyapple.com/8-reasons-why-you-act-against-your-own-better-judgment/#axzz21Qh80wmx

Ha tetszett a poszt, csatlakozz az Életmód-iránytű közösséghez. Kattints ide.

Tudod, hogy ha megeszed azt a csokit, azzal ártasz magadnak. Tudod, hogy ha elszívod azt a cigarettát, ártasz magadnak. Tudod, hogy ha nem edzel, azzal ártasz magadnak. Tudod, hogy ha nem szállsz ki egy rossz kapcsolatból, azzal ártasz magadnak. Mégis megteszed. És nem csak egyszer, képes vagy újra és újra megtenni azt, amiről nagyon jól tudod az eszeddel, hogy rosszat tesz neked.

Aztán olyan is van, hogy elhatározod magad valamire, pl. hogy reggel időben felkelsz és tornázol egyet. A dolog még jól is indul, felkelsz korán, aztán azon veszed észre magad, hogy elment az egész délelőtt, tettél-vettél mindenfélével, de a torna? hát az valahogy elmaradt... (megtörtént eset).

Vajon miért szabotáljuk magunkat? Szeretünk bűntudatot érezni? Szeretjük rosszul érezni magunkat? Bevallom, nincs erre egyértelmű válaszom. És sajnos még varázsbogyóm sincs, amit elég bevenni és máris elmúlik ez a jó kis önsorsrontó viselkedésünk.

A netet böngészve bukkantam Szondy Máté pszichológus válaszára ezzel a kérdéssel kapcsolatban: "Nagy a kísértés a mai világunkban arra, hogy a hosszú távú elégedettségünket feláldozzuk rövidtávú kellemes élményekre. Rengeteg a rövidtávú kísértés. Mennyivel kényelmesebb a tévé előtt csokit eszegetni, mint mondjuk megizzadva kocogni. Ezt abszolút tudom a saját életemből is: az embernek rá kell szánnia magát, szükség van hozzá tudatosságra." (forrás: http://lifenetwork.hu/lifenetwork/pszichologia/20100701-pozitiv-pszichologia-a-boldogsag-tudomanya.html)

Sok fontos dolog van számomra ebben a válaszban, az egyik az, hogy a kényelmet választjuk a kényelmetlen helyett, azaz a kisebb ellenállás felé haladunk. Valóban könnyebb megenni a csokit, mint akár csak önuralmat gyakorolni, ugyanígy könnyebb egy rossz, de legalább megszokott, meglévő kapcsolatban benne maradni, mint kilépni az ismeretlenbe és valami újat keresni.

A másik a "kísértés" szó, ami ugye már a Bibliában is igen fontos szerepet játszik, elég csak egy bizonyos almára gondolnunk... Valamiért vonzódunk ahhoz, hogy megtegyünk dolgokat, még ha tudjuk/sejtjük is, hogy rossz vége lesz. Talán azért van ez, mert jó néha egy kicsit rossznak lenni, nem a szabályokat követni. Szóval bár amit teszünk, annak a következménye rossz, maga az, hogy engedünk a csábításnak, mégis jó érzést ad. Azaz értelmezhetjük a dolgot úgy, hogy ilyenkor mégis adunk valami jót is magunknak. na, ezt hívom én veszélyes logikának, mert ezzel aztán jól megnyugtathatjuk magunkat, hogy oké, tudom, hogy nem kellett volna megennem azt a szelet tortát, de hát olyan jó érzés volt és az csak jó dolog, ha jó érzést adok magamnak, nem? Nos, nem. Vagyis de, persze, nagyon fontos, hogy jó érzéseket adj saját magadnak, de ha valóban, igazán jót akarsz magadnak, akkor ezt tedd úgy, hogy ne kelljen már akár fél perc múlva megbánnod és bűntudatot érezned emiatt... nem sokkal valódibb jó cselekedet ez saját magaddal szemben? 

És ez a harmadik dolog, amit kiemelnék Szondy Máté válaszából, a hosszú távú és a rövid távú öröm kérdése. Mert valóban, amikor egy kísértésnek engedünk, akkor olyan, mintha beszűkülne a látóterünk és csak és kizárólag egy azonnali örömérzetre tudunk koncentrálni és elfelejtjük a hosszú távú érdekeinket. Mindezekből számomra is egy dolog következik, méghozzá a tudatosság fontossága. Amikor a kényelmet, megszokást választjuk, amikor egy hirtelen kísértésnek engedünk, akkor valójában félretesszük azt, amit az eszünk súg. Olyan, mintha kikapcsolnánk a tudatunkat. Aztán amikor megtettük azt, amit a tudatunk nem szeretett volna, hogy megtegyünk, akkor visszakapcsoljuk, szegény tudatunk meg csodálkozik, hogy mi történt a köztes időben.

A megoldást abban látom, hogy tudatosabbá váljunk. Ebben segíthet az, amiről tegnap írtam, hogy találjuk meg vágyainkat, céljainkat, mert ezzel a tudatalattinkat is ezekre tudjuk irányítani és így kevésbé leszünk kitéve a kísértéseknek. Készítsünk terveket - pl. ha leírjuk, hogy minden nap 30 percet tornázunk, máris nehezebb lesz kihagyni a napi edzést. Ugyanilyen fontosnak érzem, amiről szintén írtam már, hogy új szokásokat alakítsunk ki. Ezen dolgozni kell, gyakorolni kell, de pár hét alatt megerősödhetnek annyira ezek az új szokások, hogy kiszorítsák a régi rossz szokásokat. Ha van olyan dolog, amit rendszeresen megteszel, pedig tudod, hogy rosszat teszel vele magadnak, próbáld egy új szokással kiváltani. Nekem egy ilyen rossz szokásom volt, hogy ebéd után mindig ennem kellett egy kis édességet. Mindegy volt, hogy mi az, egy kis csoki, egy süti, egy fagyi, a lényeg, hogy édes legyen. Nem mondom, hogy tökéletes megoldást találtam rá, de mégis bevált: mivel délutánonként akkor még minden nap ittam egy kávét, ezért tudatosítottam magamban, hogy számomra az a kávé a délutáni nasi. Ezért amikor ebéd után megkívántam a sütit, emlékeztettem magam arra, hogy nemsokára inni fogok egy kávét, ami el fogja nyomni bennem ezt a vágyat, és hogy valójában nem is sütire vágyom, csak valami édes ízre, és nyugodjak meg, ezt meg fogom kapni. Azaz egyszerűen nem hagytam, hogy egy impulzusból cselekedjek, hanem tudatosan végiggondoltam a dolgot. 

Ma már nem iszom délután kávét, de a nassolási vágyam is elmúlt. Nem tudom persze, hogy ez ennek köszönhető-e, de azt gondolom, hogy komoly része volt benne.